
Sugárzás nélkül nem működhetnek a mobiltelefonok. Ez azonban azt is jelenti, hogy a sugárzásnak minden mobilhasználó ki van téve. Ez elsősorban túlzott használat következtében okozhat komoly mellékhatásokat. Egyik leggyakoribb ezek közül a fejfájás.
Van kapcsolat a telefon sugárzás és a fejfájás között?
A mobilok és a fejfájás közötti kapcsolatot csak 2007-ben kezdték el vizsgálni. A vizsgálat nyomán került köztudatba az „elektromágneses érzékenység” kifejezés.
A telefonok elektromágneses hullámokat bocsátanak ki. Általánosságban elmondható, hogy ezek rövid nem károsító sorozatokban és kis mennyiségben jelennek meg. A probléma viszont az, hogy a telefonunkat nem rövid sorozatokban és kis mennyiségben használjuk.
Az elektromágneses sugárzást már összekapcsolták a rákkal, terméketlenséggel és egyéb komoly mellékhatásokkal. Az egyik legjellemzőbb tünete, ami a legtöbb embernél előfordul ugyanakkor a fejfájás.
A témával kapcsolatban a leggyakrabban idézett forrás az EU Egészség és fogyasztóvédelmi forrásanyaga. Ez a jelentés sajnos nagyon felszínesen fogalmaz és nem erősíti meg azt, hogy az elektromágneses kitettség miatt jelentkező hiperérzékenység fejfájást és egyéb tüneteket produkálhat. Ennek ellenére egyre többet és többektől hallani, hogy az elektromágneses sugárzás hiperérzékenységet, s ennek következtében fejfájást okoz. A beszámolók pedig hasonlóságot mutatnak.
Úgy tűnik tehát, hogy lassan elérünk arra a pontra, amikor a döntéshozók nem tudják többé figyelmen kívül hagyni a hiperszenzitív személyeket, mint egy ritka és egyedi demográfiai csoportot. Hiszen nem egy kis létszámú csoportot érint a probléma. A hiperérzékenység sokkal gyakoribb, mint amilyennek az tűnik. Fő forrásként pedig a mobiltelefonokat lehet megjelölni.
Mobilsugárzás és a tumorok
A fejfájás, amit az elektroszmog érzékenység vált ki, ugyan nagyon irritálónak tűnhet az elszenvedők számára, ugyanakkor valójában egy jóindulatú és felszínes probléma, amikor tényleges tumorokkal kerül összehasonlításra.
A túlzott telefonhasználat okozhat tumort. Ez a feltételezés nem újkeletű. Sok kutató számára, akik a fogyasztói sugárzásokat vizsgálják, a kapcsolat teljesen logikusnak is tűnik. A kérdés valójában az, hogy milyen sokat kell a telefonon lógni, hogy kialakuljon egy tumor?
Olaszországban egy férfi nemrég történelmi jelentőségű bírósági döntés során kapott elégtételt. A bíró kimondta, hogy a mobiltelefonja volt a felelős a tumor kialakulásáért. A daganat szerencsére jóindulatú volt és nem vezetett rákhoz, egyik fülére mégis sajnos megsüketült a férfi. Ő napi három órán keresztül használta a mobilját mintegy 15 éven keresztül a Telecom Italia munkavállalójaként. A tény, hogy extra mértékű elektromágneses sugárzásnak volt kítéve éveken keresztül a munkája során. Valamint a fülében talált ritka tumorról szóló orvosi bizonyíték elégséges volt ahhoz, hogy a bíróság számára évi 7500 euró kompenzációt ítéljenek meg haláláig.
Többféle típusú daganat kialakulása hozható összefüggésbe a mobilhasználattal. Ilyenek például a pajzsmirigy daganatok, mellrák és potenciálisan az agyrák is.
Ismét meg kell jegyezni, hogy a mobilok csupán 30 éve léteznek. Ez a 3 évtized egész egyszerűen nem elég idő a potenciális karcinogenitásuk meghatározására. Ezért tudományos bizonyítékok sora még nem áll ennek bizonyítására rendelkezésre. Csupán feltételezések vannak erre vonatkozóan.
Mit lehet tenni az elektroszmog kiküszölöbélésre
Természetesen a legjobb megoldás az, amit azonnal meg tudunk tenni. Elsősorban tegyük fel magunknak a következő kérdést:
“Biztosan állandóan a zsebünkben kell hordani a telefont?”
Amikor lehetséges vegyük ki és tartsuk távol magunktól a készüléket. Minél messzebb annál jobb! Talán szükségtelen megjegyezni, de limitálni a használatát elképesztően hatékony és teljesen ingyenes módja a mobilsugárzás elleni védekezésnek.
Emellett, befektetni például egy Esteni e-mobil korongba is bölcs dolog. A telefon sugárzásának blokkolása és átalakítása meglehetősen egyszerű. Az e-mobil korongot kell felhelyezni a telefonra, mely így már nem káros, hanem az emberi szervezet számára pozitív hullámokat bocsát ki.
forrás: ITT